Februrárban nyújtott teljesítménye alapján a Szegedi Korcsolyázó Egyesület rövid pályás gyorskorcsolya szakosztálya nyerte el a Magyar Olimpiai Bizottság, az Utanpotlassport.hu szerkesztősége és a Decathlon sportszeráruházlánc által alapított „A hónap műhelye”-díjat, valamint a Decathlon felajánlásának köszönhetően az elismeréssel járó 500.000 forintos sportszer-vásárlási utalványt.

A minden hónapban az adott időszak legeredményesebbnek ítélt utánpótlás-nevelő műhelyei számára kiírt díjra  megközelítőleg 400 jelölés érkezett, s a sportkedvelők, valamint a sportági szövetségek, sportszervezetek, sajtóorgánumok által ajánlott, arra legérdemesebb műhelyek közül 5 került fel a szavazólapra.

A március 20-án zárult, az Utanpotlassport.hu című honlapon zajló közönségszavazásban hozzávetőleg több mint 3000-en vettek részt. E voksolás, valamint a díjalapítók alkotta kuratórium közös döntésének eredménye nyomán végzett az első helyen a szegedi műhely.

Érdekesség, hogy a szegediek már a januári szavazáson is bekerültek az öt jelölt közé, ám akkor Graboplast Győri Vízisport Egyesület kajak-kenusai vitték el a pálmát, s a Tisza-partiak az ötödik helyen végeztek. A szegediek rendkívül eredményes utánpótlás-nevelő tevékenységét jelzi, hogy a junior- és a felnőttválogatott keretben is jó néhány versenyzőjük található. Februárban a Brassóban rendezett Európai Téli Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon a szakosztály sportolója, Farkas Tamás az 500 m-es távon tizedikként, a váltó tagjaként pedig a negyedik helyen végzett. Az SZKE a korosztályos országos bajnokságon hét dobogós helyet szerzett: két aranyat, három ezüstöt és két bronzérmet. A debreceni Hajdú Kupáról két első, egy második és két harmadik hellyel tértek haza a szegedi rövid pályás korcsolyások.

A további sorrend:
2. BVSC-Zugló SI asztalitenisz-szakosztály,
3. KSI SE atlétikai szakosztály,
4. Vasas SC fiú kosárlabda-szakosztály,
5. Senshi Karate Club.

A szavazás részletei a www.utanpotlassport.hu honlapon tekinthetők meg.

A díjat és az 500.000 forintos sportszer-vásárlási utalványt március 26-án, kedden ünnepélyes keretek között vehetik át a Decathlon budaörsi áruházában.