Még 2012 decemberében jeleztük olvasóinknak, hogy január 1-től változik Ráckevén a hulladékszállító szolgáltató. Hogy ez milyen változásokkal fog járni a lakosokra nézve, arról sem a város nem adott ki információt, sem a cég. Most pedig törvénytelenül szedik a magas szolgáltatási díjat.

Ez derül ki a Ráckeve Város honlapján közzétett nyilatkozatból, miszerint a városvezetés által választott szolgáltató annak ellenére szed be magas szolgáltatási díjat, hogy erre még nem kapott engedélyt a Magyar Energia Hivataltól.

Hogy az miért is kellene? Csak azért mert 2013. január 1-től a hulladékszállításnak, mint közszolgáltatásnak díját miniszteri rendelet fogja megszabni, így az az önkormányzati hatáskörből kikerült. Viszont amíg ez a rendelet meg nem születik, addig a korábbi (2012. december 31-én érvényes) díjszabást legfeljebb 4,2 %-al emelhetik meg a szolgáltatók. Mint mindig, itt is vannak kiskapuk, hiszen a Magyar Energia Hivatal engedélyt adhat e szabálytól eltérni egyes szolgáltatók esetében.

Ezt kérte meg a Dunanett Kft. is, amely 2013. január 1-től hivatalos hulladékszállító szolgáltató Ráckevén is, mint a Közép-Duna Vidéke Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás által megbízott szolgáltató. Csakhogy az engedélyt a magasabb díjszabásra még nem kapta meg, így törvénysértő módon fizetteti ezt ki az ügyfelekkel, akik viszont kötelezve vannak a szemétszállítási díj megfizetésére.

Lakossági tájékoztatásában Ráckeve városvezetése kéri, hogy a magas díjszabású számlák befizetését igazoló dokumentumaikat őrizzék meg egy későbbi elszámoláshoz. A visszaélések miatt pedig Ráckeve Város Önkormányzata a Pest Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőségéhez fordult.